Hajmeresztő, hogy reformáció címszó alatt mi mindent tárolunk a fejünkben, és hogy mennyi olyan jelentéssel igyekszünk megtölteni ezt a fogalmat, ami nem tartozik hozzá, vagy egyenesenen ellentétes vele. Október 31 a reformáció emlékünnepe. Ha már mindenki ebben a témában okosozik, én is levésem a gondolataimat. Van bőven.
Mi a reformáció? Lassan odáig jutunk, hogy ez: egészséges táplálkozás, környezettudatos életmód. Reformáld meg az étkezésedet; reformáld meg azt, hogy hogyan viszonyulsz a környezethez. Légy vegetáriánus és zöld. Szuper. Így lesz olcsó 21. századi közhelyek szinonimájává az, hogy mi a reformáció.
Nagyon lebutítva: a reformáció az, amikor elkezdem komolyan venni a Bibliát. Várjunk csak egy pillanatra, ezt a mondatot ezer féleképpen lehet érteni. Komolyan venni a Bibliát nem azt jelenti, hogy még erőszakosabban verem a másik fejét a privát-bibliámmal. Nem a privátbibliáról van itt szó, amiben minden „úgy van megírva”, hogy az nekem kényelmes legyen. Ha már reformáció, akkor hadd rángassam ide Kálvint. Hogyan kezdődik a reformáció? Bálványok ledöntésével. Igen, ezzel a gondolattal kezdődik az Instiututio első kötete, és csaknem 100 oldalon keresztül arról beszél a mi drága komolyan nem vett elődünk, hogy azok a bálványok, amelyeket le kell döntenünk, azok a fejünkben vannak. Igen, a bálványok azok a sablonok, azok az előre eldöntött, hazug, sunyi, prekoncepciózus elképzelések, amelyek segítségével megmagyarázom magamnak a Bibliából, hogy nekem igazam van. A reformáció első mozzanata az, amikor megalázottá válok a Biblia előtt. Amikor rádöbbenek, hogy nem értettem, félreértettem, erőszakosan azt állítottam, hogy értem, miközben kiforgattam. Amikor szembetalálkozom azzal az Istennek, akit eddig a bennem lévő bálványok eltakartak.
Ne áltassuk magunkat, a reformáció nem arról szól, hogy az egyházon kívüli tömegek rádöbbennek, hogy egészen idáig rosszul ítélték meg az egyházat, és elkezdenek tömegestül tódulni a templomokba. Nem! A reformáció az egyházban kezdődik. Átrendeződnek a prioritások. Ha emberek jönnek a templomba, az csak annak a következménye lehet, hogy a lelkészek és a gyülekezetek tagjai elkezdtek a Biblia szerint élni. Elkezdték a megbocsátás üzenetét hirdetni. Elkezdtek arról az Istenről beszélni, aki szeret, ellenben azzal, aki „megver” és „nem szeret”, mert nem jársz templomba, és nem fizetsz „egyházadót”. A reformáció az egyház ébredése: ráébredés arra, hogy nem a Biblia szerint éltünk, hogy hűtlen szolgák vagyunk, hogy miattunk „káromoltatik az Úrnak a neve”.
Szeretném még kihangsúlyozni, hogy a reformáció nem valami individualista maszlag: „megerősödött a kapcsolatom az Úrral”, vagy „most már minden reggel olvasom a kalauzt, meg a szpördzsönt”… A reformáció a gyülekezet reformációja. Az nem reformáció, hogy „most lelkileg jól érzem magam” az csak egy érzés, ami ma van, holnap újra nincsen. A reformáció az, hogy a lelkész a szószéken nem közhelyeket durrogtat 19. századi szavakat használva, visszataszító arroganciával, vagy nem az „Isten szeret úgy ahogy vagy, odáig van érted, folyton rád gondol, ,mert ő szeret” evangéliumot hirdeti nyálas szentimentalizmusba öltöztetve, hanem a Biblia igazságáról kezd beszélni, úgy, mint amikor a feleségével beszélget, vagy a gyerekeivel, vagy a szüleivel, vagy a barátaival. Amikor nem az van, hogy „megcsinált” a prédikáció, hanem az van, hogy érzed, itt nem egy előre kitalált sztori, nem egy silány falusi stand up zajlik, hanem ennek a fickónak (vagy nőnek) üzenete van.
A reformáció akkor kezdődik, amikor a magad kis önző befelé fordulásából elkezdesz a gyülekezet felé fordulni. Amikor nem az a legnagyobb problémád, hogy a lelkész zakójának az egyik gombja ki volt gombolódva úrvacsora közben, meg hogy milyen pocsék volt a bor, biztos a Józsi adta, hanem elkezdesz a gyülekezetért felelősséget érezni. A Biblia arról beszél, hogy a gyülekezet Krisztus teste, hogy egymásnak szolgálnak a tagok. A reformáció ott kezdődik, hogy az undorító és állandó kritizálás, vagy a nagy üres közöny helyett elkezded észrevenni, hogy a gyülekezet kevés tagjának kevés pénzéből a gyülekezet egyik napról él a másikra, miközben lehet, hogy neked lenne mit felajánlani. Amikor az elvárások háttérbe szorulnak, és előtérbe kerül az, amit adni tudsz.
A reformáció az egyházban végbe menő szélvihar, ahol nem az történik, hogy az ellenzék „megtér” és meghajol a többség előtt, hanem mindenki megtér. Mindenki. Ez nagyon fontos. A fejünkben lévő bálványok, a hazug bibliamagyarázataink, az ideológia-szagú prédikációink, mind megítéltetnek a Biblia megszólalásakor. A reformáció nem az, hogy az egyiknek igaza lesz a másikkal szemben, hanem az, hogy Istennek igaza lesz velünk szemben.
Meggyőződésem, hogy a reformáció újjászületés, megtérés, a Szentlélek kikényszeríthetetlen és egyedülállóan katartikus tevékenysége az egyházban.
