A hamis tolerancia köpenyébe öltözve divattá lett mindenkit ítélkezőnek titulálni, aki az én véleményemtől eltérő véleményt képvisel. Önmagában nyilván nem ez a baj, hanem az, amikor én elkezdem hangoztatni a véleményemet, és valaki más a maga eltérő véleményével bekerül a képbe. Néha úgy érzem, megdöbbenés és sértődöttség érezhető ezekben a helyzetekben: mi az, hogy valaki nem ad nekem igazat, amikor nekem igazam van. Megpróbálom körülhatárolni, hogy a Biblia mit ért ítélkezés alatt.
A Biblia jogi fogalmakat használ a helyzet megvilágítására. Egyébként az üdvösség leírására is, és így lesz az ítélkezés üdvösség kérdésévé is, amikor valakinek firtatom az üdvösségét.
Jézus azt mondja: ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek, mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek. És amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek (Máté 7,1-2). A görög szó, ami itt szerepel, lényegében bíráskodást jelent. Isten megnevezéseként is gyakran használja az Újszövetség: Isten az igaz bíró, aki igazságot szolgáltat. Isten nem tolerálja az önbíráskodást: ne állj bosszút, mert én megfizetek. Védeni az elesettet, a gyengébbet, a kifosztottat, de úgy, hogy közben nem válok én magam is agresszorrá.
Tehát: Isten a bíró. Amikor én elkezdek bíráskodni, és ítéleteket hozni, akkor önbíráskodóvá válok. Két másik fontos megnevezést kell még megemlíteni. A Sátán a vádló. A Szentlélek a pártfogó. Jézus kifizette a váltságdíjat. Mind egy bűnvádi eljárás részei, ahol a vádlottak az emberek (bűnös, ez is jogi fogalom! Szó szerint törvénytelen: anomia). A Szentlélek megnevezése a pártfogó, Parakétosz. A latin nyelvbe így ültették át: advocatus=ügyvéd. A Szentlélek (az ügyvéd) szüntelenül közbenjár értünk a Bírónál (Isten), miközben a Sátán (vádló) vádolja az embereket. Jézus váltságdíja viszont kikezdhetetlen, és a Szentlélek Jézus váltságdíjára hivatkozik, amit Isten elfogad, és ezért nem ítéltetik el minden ember, még akkor sem, ha mind bűnös. Lényegében nélkülünk folyik a tárgyalás értünk.
Az ítélkező ember az, aki vádaskodik. Aki vádaskodik, az nem a Szentlélek által vezetett, mert a Szentlélek nem vádol, hanem értünk közbenjár. A Sátán az agresszor, a Szentlélek a védelmező, és Isten az, aki Jézusért úgy dönt, hogy nem ítéli el az embert. Amikor Jézusért Isten igaznak fogadja el a benne hívő embert, akkor Pál apostol a dikaioszüné szót használja, ami szintén egy jogi fogalom: igaznak nyilvánít, megigazít (helyre-igazít). Ezt lehet aztán sok más fogalommal bonyolítani, nem egyszerű, de ez az alapfelállás.
Általában az ítélkező emberek (mert úgy tűnik, lelkük mélyén ők is érzik, helytelen, amit tesznek), mindig arra hivatkoznak, hogy ők nem elítélik a másikat, hanem megítélik azt, amit a másik tesz. Ez egy érdekes megközelítés. Isten a tetteinket elítéli, de bennünket, akik tesszük, bennünket nem. Bennünket feltétel nélkül elfogad. Mert nincsen igaz egy sem. Amikor a Biblia arról beszél, hogy az ember megigazul, megmosattatik a bűneiből, akkor az lényegében ugyanez a helyettes áldozat. Nem arról van szó, hogy aztán lesznek bűntelenek és bűnösek, hanem az van, hogy a Jézusban való hit miatt Jézusért Isten elfogadja igaznak azokat, akik Benne hisznek, bár még mindig ugyanolyan bűnösek. Ez az evangélium, nem azt kaptuk, amit megérdemelnénk: halált, elítélést, hanem Isten megkegyelmez, mert egy bűntelen kapta azt, amit megérdemeltünk volna, hogy meg nem érdemelt módon megkapjuk azt, amit csak Jézus érdemelne meg. Az evangélium szerint élni két dolgot jelent: alázat Istennel szemben, és hálából fakadó élet. Isten Lelke tesz bennünket képessé arra, hogy ne vádasodjunk (Vádló!), hanem mi is pártfogókká legyünk. Erre jó példa az irgalmas samaritásnus története: az volt a felebarát, aki segített a bajba jutotton.
Tudom, rettentő nehéz felismerni a helyzeteket. Velem is gyakran megtörténik, hogy összekeverem a vádlót a vádlottal, és eztán nem győzök magyarázkodni, ha a vádlott helyett a vádlót kezdtem el védeni.
Jézus az idézett részt egy nagyon jól hasonlattal szemlélteti. Miért ne ítéljetek. Azt mondja, hogy mások szemében a szálkát keressük, miközben a saját szemünkben a gerendát sem látjuk. Aztán azt mondja, hogy képmutató, vedd ki előbb a saját szemedből a gerendát, azután majd jól fogsz látni ahhoz, hogy ki vedd felebarátod szeméből a szálkát. Van ebben a mondatban egy kis irónia. Két szó: képmutató - ez egy tükörfordítás, de ez a szó az akkori görög nyelvben a színészt jelentette. Nagy amfiteátrumokban, szabadtéri színházakban zajlottak a komédiák és a tragédiák. A színház szimbóluma a nevető és a síró arc, maszk. Ezeknek a színházaknak nagyon jó volt az akusztikájuk, de nem lehetett olyan jól látni a színészeket. Ezért a szereplők nagy maszkokat tartottak az arcuk elé, hogy láthassák a nézők, hogy most ki milyen szerepet játszik. Mutattak egy képet. Szerepjáték, önmagam másnak mutatása, egy kép magam elé helyezése. Az ítélkező, önbíráskodó képmutató, szerepet játszik, azt játssza, hogy ő nem bűnös. A másik – és itt van az igazi irónia – ez a „jól fogsz látni” rész. Az újszövetségben még egy másik helyen szerepel ugyanez a szó, ugyanebben a nyelvtani formában, a vak meggyógyításánál. Jézus meggyógyítja a vakot, majd ezt mondja a vak, aki elkezdett látni: látom az embereket, mint fákat járni. Tehát ez nem azt jelenti, hogy a gerendától kicsit rosszul láttál, picit zavart, hanem konkrétan azt, hogy VAK vagy. Kikerül a gerenda, akkor látni fogsz: látom az embereket, mint fákat járni=hát, már nem vagyok vak, látok fényeket és árnyakat, de nem vagyok benne biztos, hogy ez a látás. Magyarán: nem fogsz jól látni akkor sem. A történet vége, a hepiend lényegében az, hogy mire az a gerenda kikerül a szemedből, rádöbbensz, hogy milyen jogon jössz te ahhoz, hogy mások szemében (életében) kotorássz?
Vannak személyiségtípusok, akik hajlamosabbak az ítélkezésre, nekik jobban figyelni kell arra, hogy mi motiválja őket, türelmesnek kell lennünk velük. Vannak olyanok, akiket erre szocializáltak, mert mondjuk olyan kegyességi körben nőttek fel, semmi baj, levetkőzhető. Meggyőződésem, hogy kellő mennyiségű szerető barát és gyülekezet és a Biblia olvasása nem hagyja, hogy az embere ezen a kényszerpályán maradjon.
