Elvesztette a hitét, nem vesztette el a hitét. A keskeny úron jár vagy a széles úton. Meg van téve, nincs meg térve. Újjászületett keresztyén vagy nem újjászületett keresztyén. Megtért vagy megtéretlen. Átadott életű vagy nem átadott életű. Hívő vagy hitetlen. Élőhitű vagy nem élőhitű. Keresztyén vagy pogány. Ezt még tetézi a felekezeti harc: a kicsik mindig azzal vádolják a nagyokat, hogy eladták az evangéliumot a hatalomért, a nagyok meg azzal a kicsiket, hogy képtelenek elfogadni az egyházi közösség szabályait és a fegyelmet. És persze a kívülről jövő ezeregy elvárás feléd, mint lelkész felé, vagy mint egyszerű keresztyén felé: mindig szeress, a lehető legnagyobb szeretettel tűrd, amikor megaláznak, mosolyogj, te légy az, akinek még akkor is van lélekjelenléte, amikor már mindenkinek elgurulj a gyógyszere, soha ne add fel, légy harcos, de ugyanakkor fogadd el, amikor kiosztanak, hogy neked mi a dolgod, és hogy mennyire nem jól csinálod.
Milliónyi elképzelésünk van arról, hogy milyen a jó keresztyén, és ezzel párhuzamosan, hogy milyen a jó lelkész. Egy jellemvonást érzékelek mégis markánsan a jellemzésekben: jók és rosszak; hívők és hitetlenek; akik a keskeny úton járnak, meg akik a szélesen. Újjászületettek, megtértek és nem újjászületettek és nem megtértek. Ebben telik el az életünk. Ja, és természetesen közben arra is rájöttem, hogy ez csak annyit jelent a tanítványi körön belül, hogy olyan mint mi és nem olyan mint mi.
A napokban egy baptista teológus-ismerősöm azt mondta, hogy szerinte nem az a veszély fenyegeti a teológusokat, hogy a teológián a hitüket veszítik el, hanem, hogy a töküket. Nagyon jót nevettem ezen elsőre, aztán Emőkével sétáltunk és arra jöttem rá, hogy mindkét veszély ugyanúgy fennáll, és hogy vagy mind a kettőt megőrzöd, vagy egyiket sem, mert hogy a kettő együtt kell, hogy benned legyen. Mert a hit bátorrá tesz, aki nem bátor, annak kétséges, hogy van hite. Nehezen tudok elképzelni egy olyan Dávidot, aki meghunyászkodik Góliát előtt és megvárja, míg az kéttéroppantja, mint egy ropit. Tillich létbátorságnak hívja azt, amikor nem passzív elszenvedője vagy az életednek keresztyénként, hanem alakítója, aki részt vesz ennek a világnak az univerzális transzformációjában. A keresztyének a világban kiteljesedő Isten Országának a generátorai.
Nem tudom hová tenni ezt a belső vívódást, belső válságot, hogy míg Jézus arról beszél, hogy mi a világ világossága és a föld sója vagyunk (többes szám!), addig mi arról beszélünk, hogy Jézus gyülekezetében kell világítanunk (egyes szám első személy!). Nem fér a fejembe. Mi az, hogy megtéretlen keresztyén? Szerintem ez annyira értelmes, mint a szélsőjobboldali kommunista. Valaki vagy Jézus követője vagy nem az. Na de, hogy van ezzel a hit-kérdéssel, meg létbátorsággal?
A keresztyén bátorság alázatos bátorság, annak a felismerése, hogy a saját erőmből és tehetségemből nem vagyok képes győzni, de ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? A saját alkalamtlanságom tudata, és ebben a tudatban annak a felismerése, hogy Isten felhasznál a saját céljainak az elérésében. A keresztyén létbátorság alapvető jellemvonása az emberi gyengeség beismerése, mert Isten ereje az emberi erőtlenség által ér célhoz. Nem önsajnálat, és sajnálkozás, és gerinctelen módon mindenféle emberrel szemben meghunnyászkodás, hajlékonyság, nem! Különösen a protestánsoknak volt mindig is hitkérdés az egyenesség, a hitelesség, a lelkiismeret ellen nem véteni, helyesen cselekedni még akkor is, ha abból nem hasznom származik, hanem károm.
Meggyőzédésem, hogy a baptista ismerősöm által említett két dolog együtt alkotja a helyes viszonyt Jézus és közöttem. Az a hit, ami elveszíti a radikalitását, és meghunnyászkodóvá válik, ami már nem alkot erkölcsi ítéletet, vagy ha alkot is, csak önfényezésre, és saját jóságára reflektál, az a hit már nem hit, hanem egyszerű privát-ideológia arra, hogy megmagyarázzam a saját bizonyítványomat. Viszont ha az a hit, ami az alkalmatlanságom tudata, elvélsz, és csak a "tökösség" marad meg, az nem lesz más, mint egyszerű emberkedés Isten nevében. A Bibliában nem egy ilyen esetről tudunk, amikor valaki azt hitte, hogy ő most nagyon jani a gátot, aztán kiderült, hogy nagyon nem.
Jézussal járni, Jézus követőjének lenni annyit jelent, hogy hiszem, hogy nem a félelem Lelke lakik bennem, hanem az erőnek a szeretetnek és a józanságnak a lelke. Ez harcos magatartás, ami mégis alázattal figyel Istenre és az ő vezetésére.
Megtartottad mindkettőt?
